Az autók motorterében található ABS kocka idővel meghibásodhat, főleg, ha az autó karbantartása, az időszakos fékfolyadék csere elmarad. A blokkolásgátló nyomásszabályzó modulja az autó motorterében komoly rázkódásnak és erős hőhatásnak van kitéve, ezért érthető, ha egy idő után elromlik. Ehhez hozzájárul néhány autótípusnál, hogy az alkatrész típushibás, de egyébként is előfordul, hogy hanyagság miatt elkoszolódik, rozsdásodni kezd, majd meghibásodik.
ABS kocka javítás házilag? Nézzük csak!
Első, hogy felismerjük a hibajeleket: lent fog a fék, a fékfolyadék szivárogni kezd, késleltetve érzékeljük a fékhatást, beesik, becsúszik a fékpedál fékezéskor. Már egy-egy hibajel is elég ahhoz, hogy gyanakodni kezdjünk. Egyesek mégis hajlamosak figyelmen kívül hagyni a jelenségeket, mert az ABS kontroll lámpa nem világít és ha esetleg rászánjuk magunkat egy hibakód kiolvasásra, ott sem találunk majd semmit. Így – bár helytelenül, -de megnyugszunk.
Ha elég jól ismerjük az autónkat és nem hagyjuk annyiban a dolgot, akkor érzékelni fogjuk, hogy a fék nem úgy működik, ahogy szokott, így könnyen juthatunk arra az elhatározásra, hogy majd otthon megbarkácsoljuk. Sajnos ez rossz döntés. Az elektronikus alkatrészt megjavítani komoly szaktudást igénylő feladat, amit szakértőre kell bíznunk, hiszen a fék nem játék. Előfordulhat, hogy tényleg úgy érezzük, hogy tökéletesen elboldogulunk a szét- és összeszereléssel, tehát rendelünk egy új alkatrész és kicseréljük. Ez természetesen megoldható, de az új alkatrész méreg drága, minek költenénk annyit, ha a régi javítható. Még akkor is, ha mi nem boldogulunk vele. Mi tehát a megoldás ebben az esetben?
Cseredarab rendelése készletről! Az autótípusnak megfelelő, felújított ABS kocka 1-2 nap alatt eljut bárhová az országban, webshopunkban kényelmesen, pár kattintással megrendelhető. ABS kocka házilag cseredarab beszerelésével már otthon is kivitelezhető.
Szinte minden autótípushoz beszerezhető ABS javításra szakosodott, profi szervizünkben Gárdonyban és Budapesten. Elektromérnökeink és gépészmérnökeink az ATE Continentalnál gyakorlatot és tapasztalatot szerzett kollégák és garanciát vállalnak felújítási munkálataikra. A legjobb ABS kocka ár-érték arány és a legprofibb megoldás.